MESSIÁS.MA

2017-ben a reformáció 500. évfordulójára nagyszabású produkció létrehozására tett javaslatot a Reformáció Emlékbizottság. Georg Friedrich Händel halhatatlan remekművéből, a Messiás című oratóriumból egy modern, magyar nyelvű, látványos, szcenírozott előadás kerül színpadra 2017-ben. Az átdolgozás elektronikus hangszerekkel kombinált rockoratorikus passió, melynek bemutatója 2017. április 25-én a Művészetek Palotájának Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében volt Messiás.ma címmel, amit a tervek szerint egy magyarországi több állomásos turné követ majd. A produkció megálmodója, karmestere és művészeti vezetője: Várkonyi Mátyás, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, a Generál együttes vezetője és a Rock Színház alapítóigazgatója.

A közreműködő művészek azzal teszik különlegessé az eseményt, hogy egymástól látszólag elütő, távoli műfajokból érkeznek, létrehozva ezáltal egy új, korszerű, fúziós kortársművészeti produkciót. A barokk hangzást a világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint a nagy szakmai elismertségnek és közszeretetnek örvendő Új Liszt Ferenc Kamarakórus képviseli. Az oratórium klasszikus vonulatát a négy vezető szólista Rácz Rita (szoprán), Balogh Eszter (alt), Csengeri Attila (tenor), valamint Gábor Géza (basszus) képviseli. A közreműködő gárdában olyan ismert magas művészi színvonalú és nagy népszerűségnek örvendő szereplőket is találunk, mint a rocklegenda Horváth Charlie (Generál) vagy Karácsony János – James (LGT), a musical színpadokról ismert Malek Andrea, Csuha Lajos, Földes Tamás, Makrai Pál, Szemenyei János, (Rock Színház, Madách Színház, Budapesti Operettszínház).  Ezzel az előadással, a zeneszerető közönség szélesebb rétegét igyekszünk megszólítani, legyen szó fiatalokról vagy idősebbekről, a komoly- vagy könnyebb zene kedvelőiről. Az előadás közel száz művész részvételével jön létre, melyben a Fodor Zoltán, Harangozó Gyula-díjas koreográfus által vezetett Inversedance társulat képviseli a színpadi mozgást és táncot. Várkonyi Mátyás és a Messiás.ma csapata egy stúdió-hangfelvételen dolgoznak mostanság, a műből egy CD-t adnaki ki, amely húsvét előtt kerül forgalomba. Az Art-Management Agency látja el a produkcióval kapcsolatos produkciós teendőket.

Tisztelt Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal sütiket használ.
A weboldal által használt sütikről bővebben itt olvashat.
Az adatkezelési tájékoztatót megismertem, megértettem és maradéktalanul elfogadom.