BEMUTATKOZÁS

Sándor Zoltán a Győri Balett Általános Iskolája után a Győri Balett Művészeti Szakközépiskolájában szerzett színpadi táncművészi diplomát.

A Győri Balett tánckari tagja, majd szólistája 1994 és 2006 között. 2005-től 2009-ig a Salzburg Ballett táncművésze. Klasszikus balettmesteri, táncpedagógusi diplomáját a Magyar Táncművészeti Főiskolán 2004-ben szerezte meg, majd a Pécsi Tudományegyetemen tanult, mesterfokú diplomáját művelődésszervező szakon 2007-ben vette át.

Ifjú táncművészként 1997-ben az „Inspiráció” koreográfusversenyen elnyerte a  legjobb táncos díját, 2002-ben a Junior kategóriában neki ítélték a Philip Morris Magyar Balett-díjat, 2004-ben Győr város „Győr kultúrájáért” kitüntetéssel jutalmazta, 2005-ben átvehette a Harangozó Gyula állami táncművészeti kitüntetést.

Táncművészi karrierje lezárása óta szabadúszóként dolgozik a kulturális menedzsment területén. Szakmai gyakorlatát a salzburgi Ars Media Koncert- és Művészügynökségnél teljesítette, majd a Konzertdirektion Schlote-nél tevékenykedett PR és marketing  területen. 2010-ben a svájci Savogninban, 2011 nyarán Riomban a Festival Origen Cultural-nál volt rendezőasszisztens, 2011-től a Budapesti Operettszínház külsős munkatársa,

2012-től 2016-ig produkciós- és turnémenedzsere volt. 2015-ben csatlakozott a Szegedi Kortárs Balett-hez, ahol a társulat nemzetközi kapcsolatait ápolta és építette,

2016-ban a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató verseny szervező koncert- és művészügynökség csapatát erősítette. A Várkonyi Mátyás Színtársulás által a Müpában bemutatott Messiás.ma című rockoratorikus passió című gigaprodukció producere volt, melynek magyarországi turnéját szervezte és bonyolította, valamint a mű CD kiadásában vett részt.

A Werk Stílus és Kommunikációs Akadémia 2018-ben zajlott táncművészeti menedzserképzését menedzselte. A XI., XII és a XIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó keretében megrendezett Nemzetközi Balettgála szervezésének produkciós menedzsmentjét látta el. 2018 óta az Art Management Agency az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat produkciós menedzsere. Az Art Management Agency látja el a Nemzeti Táncszínház nemzetközi kapcsolatainak támogatását 2021. január 1-től, melynek keretében többek között a Budapest Táncfesztivál nemzetközi vendégfellépőinek kiválasztása, szervezése, az előadások lebonyolítása a feladata. Zoltán angolul és németül tárgyalási szinten kommunikál.

Izrael Állam Magyarországi Nagykövetségének ’Ízig-vérig Izrael’ című Podcast sorozata keretében a kulturális menedzsement, a tánc vonalán, Izrael és Magyarország között zajló kulturális kapcsolatokról beszélgetett Ladjánszki Márta és Sándor Zoltán a Spirit FM 87.6-on, az adás itt meghallgatható.

Sándor Zoltán a Klasszik Rádió ’Reggeli Express’-ében nyilatkozik a Nemzeti Táncszínház 2021-ben megrendezett Budapest Táncfesztiválról

Hoztam kávét – interjú Sándor Zoltánnal:

Tisztelt Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a weboldal sütiket használ.
A weboldal által használt sütikről bővebben itt olvashat.
Az adatkezelési tájékoztatót megismertem, megértettem és maradéktalanul elfogadom.